4. Sonkádi Szabadegyetem - előzetes információk
Kedves Kolléga!
Tavaly ilyenkor már régen folyamatosan jelentek meg az „Egy csónakban evezünk, Mesterpedagógusok Sonkádi Szabadegyeteme” beharangozó cikksorozatának részei. Idén nem lesz a 2017. évihez hasonló felvezetés. Igaz ugyan, hogy sok hagyományunkhoz ragaszkodunk, de mindig kell valami újítás és természetesen nem elkerülhetetlen az sem, hogy alkalmazkodjunk a változó körülményekhez.
Ez utóbbi kategóriát képviseli, hogy 2018. választási év, és bár megkezdte működését a 2018-2022. ciklusra az Országgyűlés, azonban még nem állt fel Magyarország Kormánya. Ez pillanatnyilag kettő – nem elhanyagolható – problémát vet fel. Az egyik az anyagi kérdések. Az EMMI támogatása nélkül sajnos nem tudjuk megtartani a programokat, Sonkád Község Önkormányzatának költségvetése ekkora terhet egyedül nem viselhet. Ergo: gyors egyeztetést kell lefolytatnunk ez ügyben – és egyelőre elég egy tavalyi ígéretre való rábólintás – a minisztérium illetékesei részéről. Másrészt még nem ismert az új szakpolitikai vezetés minden meghatározó szereplője, márpedig számukra mindenképpen megjelenést és szereplést kívánunk biztosítani. Tudom, hogy az őszi felméréskor kaptunk olyan javaslatot, hogy ne hívjunk „nagykutyákat”, mivel úgysem jönnek el. Ez részben igaz, de ne felejtsük el, hogy akad olyan helyettes – és volt helyettes – államtitkár, aki minden Szabadegyetemen részt vett. Azt is vegyük figyelembe, hogy az új oktatásirányítási struktúra – szakképzés átkerül az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz – mellett az új szakpolitikai irányítók is ismertetni szándékozhatnak elképzeléseiket. Erre pedig kiváló terep lehet a Mesterpedagógusok IV. Sonkádi Szabadegyeteme.
Közben természetesen dolgozunk, mert bízunk abban, hogy sikerül megteremteni a program anyagi alapjait. Lezajlottak az egyeztetések az étkezést biztosító céggel, a „sátorverőkkel”, a technikusokkal és a biztonsági szolgálattal. Ugrásra készen állnak a szállásokat biztosítók és a buszosok. Ugyanez mondható el a „falu népéről”. Már alig várják, hogy süssenek-főzzenek, tájékoztassanak és bármiben segítsenek.
A program szakmai része is formálódik. Folyamatosan kérjük fel a témaszigetek vezetőit és az előadókat, természetesen még helyet hagyva a – még nem, vagy csak részben ismert - szakpolitikusoknak. Előtérbe azok a témák kerültek, amelyek az őszi vélemények alapján beharangozásra kerültek. Most nem kívánom megismételni. Vagy érdemes visszakeresni az archívumban, vagy pár hetet kell csak várakozni a teljes körű tájékoztatásra. Kiválasztottuk a 0. nap délutánjának szatmári kirándulási helyszínét, valamint az este vetítésre kerülő oktatási témájú filmet.
Nem tétlenkedünk, hogy találkozhassunk 2018. július 4-7. között.
Községünk, közösségünk várja, visszavárja Önt.
Sonkád, 2018. május 13.
Üdvözlettel:
Iszák Tibor
polgármester
Mesterpedagógusi esetleírások 13.
Kedves Kolléga!
Az alábbi szöveg alig árul el bármi konkrétumot egy mesterpedagógusi eljárásról, mégis úgy tartom, hogy érdemes az olvasó közönség elé tárni, és remélem, hogy nem csak mesterpedagógusok fogják elolvasni. Jelzem: én is szeretném, ha a köznevelés irányításában érintettek megszüntetnék az ehhez hasonló anomáliákat. Ez már csak azért is fontos lenne, mert ha gyakornokok, Ped. I. és Ped II. fokozat sorolt kollégák is olvassák ezt az esetleírást, könnyen elveszíthetik a bizalmukat, a mesterpedagógusok munkája iránt megnyilvánuló pozitív attitűdöt.
Nem állítom és soha nem is állítottam, hogy minden mesterpedagógus kiválóan végzi a rá bízott feladatot. Nem vagyunk egyformák. Nem azonosak a kompetenciáink, a szakmai tudásunk. Más-más környezetből érkeztünk, és ez természetesen befolyásolja cselekedeteinket is. Azt viszont joggal várja el tőlünk minden érintett, hogy tegyünk meg mindent munkánk minél magasabb színvonalú elvégzéséért. Éppen ezért: akiről már a kezdetekkor látszik, hogy nem felel meg a feltételeknek, már az eljárási rendszer se engedje belépni a mesterpedagógusok közé.
A fenti mondatokkal – csak nem múlt időben – indítottam az előző eset beharangozóját. Igazam lett, de a sikeresség és keresettség szintjén nagyon meglepődtem. Volt olyan hétköznap kora reggel, amikor több mint 1600 érdeklőső egyszerre tekintette meg honlapunkat, olvasta az esetleírást, és még mindig töltött le a tavalyi Szabadegyetemen használt prezentációt. Az ilyen pillanatok, órák és – valljuk meg: napok – adják vissza számomra és munkatáráim számára a folyamatosan szükséges hitet, mellyel végezzük ezt a munkát.
A végéhez közeledik a Mesterpedagógusi esetleírások sorozatunk, ezért már nem várunk hozzászólásokat, további írásokat. Köszönöm minden kollégának az aktivitást az írás és olvasás területén egyaránt.
Remélem, az elmúlt időszakban elgondolkodásra alkalmas írásokat jelentetettünk meg, és általuk segíthettük az Ön szakmai épülését.
Községünk, közösségünk várja, visszavárja Önt!
Sonkád, 2018. április 15.
Üdvözlettel:
Iszák Tibor
polgármester
MESTER???
Az én történetem talán eltér az eddig olvasottaktól, ennek ellenére érdemes átgondolni, hogy jobbító szándékkal mi az, amit célszerű lenne megváltoztatni, módosítani a minősítés rendszerében.
Mi az én történetem? Szakos szakértőként vettem részt szaktanácsadó kolléga mesterminősítésének eljárásában. Mint tudjuk, ebben az esetben csak Értékelő lap 2-t töltünk, hiszen az „első megmérettetést” a pedagógus szaktanácsadói vizsgája jelenti, amin - ha sikeresen túl jut -, jöhet a folytatás. Ez a mi esetünkben is megtörtént, a kolléga 100%-os szaktanácsadói vizsgát tett. A vizsga minőségét nincs jogom felülbírálni, s nem is áll szándékomban, csupán elgondolkodtat.
Viszont a „Mesterpályázat” mindhárom bizottsági tag véleménye alapján elég alacsony színvonalúnak bizonyult. Sajnos az előzetes értékelés után, a portfólió bemutatása során sem győződtünk meg arról, hogy a kolléga valóban alkalmas a mesterfokozat megszerzésére, s mint szaktanácsadó, valóban segíteni tudja majd a pedagógusok munkáját. Az értékelésünket az objektivitás teljességével hoztuk meg, egymástól teljesen függetlenül, s így a mesterpályázat végleges értékelése összesen a Pedagógus II fokozathoz szükséges 75%-t sem érte el. S itt jön a fonák helyzet! Mivel a szaktanácsadói vizsga eredménye 70 %-t jelent a minősítés folyamatában, természetes, hogy a 90% feletti eredményével a kolléga mesterpedagógusi fokozatba léphet.
Ajánlom mindenkinek a figyelmébe, amit az Útmutató ír a mesterpedagógus fogalom meghatározásánál:
,, a mesterpedagógus mindenekelőtt olyan kiváló pedagógus, aki szakmai tevékenységével, magas szintű nevelő-oktató munkájával modellként szolgál a kollégái számára.”
A döntéshozóknak el kellene gondolkodni azon, hogy szaktanácsadói, szakértői mesterfokra pályázó kollégáktól elvárható legyen a szakmai felkészültség, az a professzió, amivel támogatni, vagy objektíven értékelni tudják a pedagógusok napi tevékenységét. A „MESTERFOKOZAT” megszerzésére pályázóknak pedig az lebegjen a szemük előtt, hogy a magasabb fokozat megszerzésével együtt jár az elkötelezett, kimagasló színvonalú munkavégzés is.
Éppen ezért érdemes lenne megfontolni, hogy ebben az eljárástípusban a minősítés egyes részelemeit milyen súllyal számítjuk bele a végső eredménybe!
Amennyiben a szakma presztízsét szeretnénk növelni, fontos elkerülni, hogy alkalmatlan emberek kerüljenek be mester színvonalú munkavégzést igénylő feladatok elvégzésére feljogosító fokozatba. Tegyünk ezért közösen, én megtettem az első lépést, jeleztem a problémát…
Mesterpedagógusi esetleírások 12.
Kedves Kolléga!
Formabontó írást jelentetett meg a 11. rész, mert részben megfelelt a sorozatcímnek, részben pedig nem. Mesterpedagógus esetleírása volt, de valójában nem esetet írt le. Biztos voltam benne, hogy többször el fogják olvasni kollégáim a nem esetként fontos esetleírást.
A fenti mondatokkal – csak nem múlt időben – indítottam az előző eset beharangozóját. Igazam lett, de a sikeresség és keresettség szintjén nagyon meglepődtem. Volt olyan hétköznap kora reggel, amikor több mint 1600 kolléga egyszerre tekintette meg honlapunkat, olvasta az esetleírást, és még mindig töltött le a tavalyi Szabadegyetemen használt prezentációt. Az ilyen pillanatok, órák és – valljuk meg: napok – adják vissza számomra és kollégáim számára a folyamatosan szükséges hitet, mellyel végezzük ezt a munkát.
Újabb esetleírásunk – a végén olvasható szakmai vallomás mellett – valójában egy helyszínen átélt két esetet mutat be röviden. Látni fogja Kedves Kolléga, hogy ezeket nem is szükséges a leírásban túlbonyolítani, hiszen mindkettő alkalom eléggé váratlan és nagy kihívást jelentett. Nem állítom, hogy egyedi jelenséggel lenne dolgunk, hiszen ismerőseinkkel beszélgetve számtalan hasonló példáról lehet hallani. Szomorú, sőt visszataszító ez a jelenség, de az igazi mesterpedagógusnak ezt is tudnia kell kezelni. Ami az eljárást tekintve sajnálatos az az, hogy a mesterpedagógus ezekben a szituációkban egyedül van, csak magára számíthat. Mint ember, talán hagyhatná, hogy „hadd nyaljon vissza az a fagyi”, de mint szakember, mégis helyén kezel mindent.
Amennyiben Ön az olvasottakra reagálni szeretne vagy közzé kívánja tenni a saját minősítési és/vagy tanfelügyeleti eljárási tapasztalatát, változatlanul írhat nekünk az
This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címünkre.
Továbbra is várjuk közzétételre szánt levelét. A beérkezett anyagokat szükség esetén szerkesztjük, de a megjelentettek esetében a tartalom lényegén semmiképpen nem változtatunk. Amire kiemelten ügyelünk: ne legyen konkrétan beazonosítható egyetlen személy és helyszín sem. Előre köszönöm megtisztelő bizalmát, és azt, hogy részt vállal a honlap tartalmának gazdagításában.
Remélem, a következő időszakban is elgondolkodásra alkalmas írásokat jelentethetünk meg, és általuk segíthetjük az Ön szakmai épülését.
Községünk, közösségünk várja, visszavárja Önt!
Sonkád, 2018. március 28.
Üdvözlettel:
Iszák Tibor
polgármester
Tanulságos eset(ek)…
Azon gondolkodtam, hogyan is emelhetnék ki egy esetet a minősítési tapasztalataim közül, mert nekem attól több, sokkal több van.
Az első (megrázó eset) az a minősítő eljárás volt, amikor beledobtak a mélyvízbe, már az új feladatok kezdetén.
Az intézményi delegált (a megbízott vezető) minden áron meg akarta buktatni a minősítésre jelentkező kollégáját. Ennek érdekében meg is tett mindent. Sokat gondolkodtam azon, vajon mi állhat a háttérben, minek kellett ahhoz történnie, hogy a saját kollégájának egy vezető rosszat akarjon?
Talán azért, mert a minősülésre váró pedagógusnak már megvolt a közoktatási vezetői szakvizsgája, 20 éves tapasztalattal rendelkezett, és szeretett volna vezető lenni? Bizony, hamar kiderült, hogy ezek az elképzelések nem tetszettek sem a fenntartónak, sem a jelenlegi vezetőnek, aki rokoni kapcsolatban van a fenntartóval. Az intézményvezető mindössze 6 éves gyakorlattal rendelkezik, és még a szakvizsgájának a megszerzése is most van folyamatban. Ezeknek az információknak a tükrében már világossá -de nem érthetővé- vált a visszás helyzet.
A pedagógus a feszült helyzet ellenére átgondolt, jól felépített szakmai portfóliót készített, remek kezdeményezést mutatott be a csoportjában, ügyesen helyt állt a portfólióvédésen is, így a minősülése jól sikerült.
A sors fintora az, hogy az intézményi vezetői tanfelügyeletre szintén engem delegált az Oktatási Hivatal. Megfordult a fejemben az a gondolat, hogy vajon hogyan élné meg azt a helyzetet az intézményvezető, amit a saját kollégája minősítésén teremtett. Természetesen szabályosan jártam el, mindent körültekintően tanulmányoztam, s korrekt értékelést végeztem. A dokumentációkban elég sok hiányosságot tapasztaltunk, ezt rögzítettük is. Remélem, hogy az intézményi tanfelügyeletre a vezetői tanfelügyeleten feltárt hiányosságokat pótolta és javította az intézményvezető.
Számomra a leginkább megindítóak, azok az esetek, amikor egy nyugdíjhoz közel álló pedagógus vállalkozik a minősítésre, holott nekik már nem lenne kötelező. Ennek ellenére úgy érzik, pályájuk fontos állomása a minősítés, hiszen megmutathatják szakmai felkészültségüket, elkötelezettségüket, a jövő nemzedékének nevelésébe vetett hitüket, s azt a sok szép eredményt, melyet a pályájukon elértek. Büszkén, ugyanakkor meghatottan mutatják be a szakmai életútjukat a védés alkalmával, s boldogok, hogy ezt a számvetést elvégezték.
„Itt az egész életem” - idézek egy kollégától…
„Megmutatom majd az unokámnak” - fejezte be a védést egy másik pedagógus könnyekkel küszködve.
A nehézségek és a szokatlan helyzetek ellenére a legjobban azért szeretetem ezt a munkát, mert sok felkészült pedagógust ismerhetek meg.
Nagyon tartalmas, szép pályákat ismerhettem meg ezeken a kivételesen szép napokon.
Mesterpedagógusi esetleírások 9.
Kedves Kolléga!
Ismét egy új szerző írását jelentetem meg. A most bemutatott kolléga is több évtizede kiváló szakembere, gyakorlati művelője a köznevelés egyik intézménytípusában folyó munkának. Minden bizonnyal ennek (is) köszönhető, hogy intézményvezetőként áll helyt a mindennapokban egy sok munkát és türelmet kívánó környezetben.
Nem tervezett, de mégis akad hasonlóság a múlt héten bemutatott esettel. Ez az alábbi írás is rövid, ám annál nagyobb tartalommal bír. A bemutatott példában is félbeszakadt – kétszer is- egy minősítési eljárás, de azután folytatódott és a végkifejlet nagy megelégedettségére szolgált minden résztvevőnek. A „kényszerszünetek” okai azok, amelyek szokatlanok. Magam is pedagógus és egyben társadalmi megbízatású polgármester is vagyok. Elgondolkodtam, hogy ha - bármelyik szerepben – érintett lennék, hogyan is járnék el? Részletezni nem szeretném, de nem így.
Természetesen a saját álláspontomtól függetlenül elismerésem kell kifejeznem a minősítő bizottság tagjainak a szakszerűségen túlmutató türelmükért, megértésükért.
Amennyiben Ön az olvasottakra reagálni szeretne vagy közzé kívánja tenni a saját minősítési és/vagy tanfelügyeleti eljárási tapasztalatát, változatlanul írhat nekünk az
This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címünkre.
Továbbra is várjuk közzétételre szánt levelét. A beérkezett anyagokat szükség esetén szerkesztjük, de a megjelentettek esetében a tartalom lényegén semmiképpen nem változtatunk. Amire kiemelten ügyelünk: ne legyen konkrétan beazonosítható egyetlen személy és helyszín sem. Előre köszönöm megtisztelő bizalmát, és azt, hogy részt vállal a honlap tartalmának gazdagításában.
Remélem, a következő hónapokban is elgondolkodásra alkalmas írásokat jelentethetünk meg, és általuk segíthetjük az Ön szakmai épülését.
Községünk, közösségünk várja, visszavárja Önt!
Sonkád, 2018. február 26.
Üdvözlettel:
Iszák Tibor
polgármester
Szakértő kalandjai Szentgotthárdon innen Szombathelyen túl
Szakértői tevékenységem kezdetén, 2015 márciusában a fővárosból többször kirendeltek Vas megye különböző településeire. Betöltöttem elnöki és szakos szerepkört is.
Második kirendelésre készültem, amikor szembesültem a ténnyel: vagy hajnalban autózom át a Dunántúlt, vagy előző este kell megszállnom a közelben. A településen nem találtam kiadó szállást, ezét a szomszéd város kényelmes szállójában foglaltam szobát. Reggel távolsági busszal mentem a rendezett, szép településre. A buszon találkoztam elnök kollégámmal, így együtt érkeztünk az iskolába.
A bizottság a munkáját az egyik szertárban végezte, ahol minden eszközt a rendelkezésünkre bocsájtottak. Az intézmény vezetője köszöntött minket, majd megjegyezte, milyen korán megérkeztünk, későbbre vártak bennünket. Az intézményi delegált szerepét az igazgatóhelyettes kolléga látta el. A 6. és 7. osztályban két kimagaslóan jó tanórát láttunk. Visszamentünk a szertárba, ahol a bizottság az óralátogatások megbeszélésére készült. Ekkor közölte velünk a kolléga, hogy most ő a tantestület többi tagjával elmegy a polgármester feleségének a temetésére. Elnézést kért, de sietnie kell a temetésre. Először néma csendben álltunk egymással szemben. Az elnök arcán döbbenetet láttam, valószínű, hasonló kifejezés ült ki az én arcomra is.
Volt időnk felkészülni, megvitattuk az órákon látottakat, megebédeltünk, és türelmesen vártuk a minősítés folytatását. Bő másfél óra után folytatódhatott az eljárás. Eljutottunk a portfolió védéséhez, átmentünk a számítástechnika tanterembe. Láttuk, hogy a pedagógus zavartan a zsebeiben kotorászik, majd közölte, hogy a másik nadrágjának a zsebében maradt a pendrive, amin pedagógus pályájának bemutatója van. 20 perc várakozás után folytattuk a minősítési eljárást. A pedagógus magas színvonalú órái után egy tartalmas, sokrétű életpályát láttunk, a minősítés sikeresen zárult.
A települést 18 óra előtt pár perccel hagytuk el. Éjjel 11.30 körül értem haza. Reménykedtem, hogy a következő minősítéseim napján nem lesz prominens személy temetése, születésnapja, házasságkötése.
Mesterpedagógusi esetleírások 11.
Kedves Kolléga!
Formabontó írást jelentet meg a 11. rész, mert részben megfelel a sorozatcímnek, részben pedig nem. Mesterpedagógus esetleírása, de valójában nem esetet ír le. Biztos vagyok benne, hogy többször el fogja olvasni a nem esetként fontos esetleírást. Magam is ezt tettem.
A szöveg indítása ugyan utal rá, mégsem a mesterpedagógusi feladatellátás jogszabályi és szakmai direktívái határozzák meg a mondanivalót. Nem kerülnek elő a „háromhuszonhatos” direktívái, sem a sokadik módosítást megélt útmutató előírásai. Helyettük a sorokat olvasva egy mára elfeledett világ képei törnek elő a fantáziámból. Megjelennek előttem Sára Sándor Néptanítók című filmjének dialógusai, és újra csodálom a nézőtérről Bródy Sándor A tanítónő című darabjának jeleneteit. Sorolhatnék még példákat, de szükségtelen, hiszen itt a ma is létező valóság. A példa.
Ilyenkor nagyon sajnálom – ahogy néhány sorral lentebb most is írom -, hogy anonim minden esetleírásunk. Itt és most valójában le kellene írni a település és a kollégák nevét. El kellene küldeni az elérhetőségüket a pedagógusképző egyetemeknek azzal, hogy itt élnek még a régi értékek és a mához igazított régi gyakorlatok. Itt lehetne tanítani, tanulni és „továbbképződni”. Mégsem engedhetünk oda senkit, mert ezzel megtörne ennek a kis világnak a varázsa. Nagyjából úgy, ahogy a magát civilizációnak valló társadalmi-gazdasági érdekek eltüntetik az Amazonas vidékének természeti kincseit és ősi társadalmait.
Egyet viszont kicsit sajnálok – és nagyon nem – ebben a minősítési folyamatban. Ezek a kollégák valószínűleg sosem lesznek mesterpedagógusok. Nem hiányozhatnak egyetlen napot sem az iskolából és a mindennapokban így is minden tudást átadnak „házon belül”. Minősítési eljárás nélkül is mesterek. Méghozzá micsoda mesterek…
Amennyiben Ön az olvasottakra reagálni szeretne vagy közzé kívánja tenni a saját minősítési és/vagy tanfelügyeleti eljárási tapasztalatát, változatlanul írhat nekünk az
This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címünkre.
Továbbra is várjuk közzétételre szánt levelét. A beérkezett anyagokat szükség esetén szerkesztjük, de a megjelentettek esetében a tartalom lényegén semmiképpen nem változtatunk. Amire kiemelten ügyelünk: ne legyen konkrétan beazonosítható egyetlen személy és helyszín sem. Előre köszönöm megtisztelő bizalmát, és azt, hogy részt vállal a honlap tartalmának gazdagításában.
Remélem, a következő időszakban is elgondolkodásra alkalmas írásokat jelentethetünk meg, és általuk segíthetjük az Ön szakmai épülését.
Községünk, közösségünk várja, visszavárja Önt!
Sonkád, 2018. március 18.
Üdvözlettel:
Iszák Tibor
polgármester
180 fok
Minősítő és tanfelügyeleti szakértőként a kirendeléseimet egy gép generálja megadott paraméterek szerint. Nem tudom, mi lehet a program parancssorainak a pontos instrukciója, de most is, mint már többször, majdnem 100 km-re küldött el, hogy elnökként vegyek részt egy minősítésen. Bizonyára van Tokaj környékén még szakértő, de valamiért rám gondolt a gép és én engedelmesen elkezdtem végezni az eljárásrendnek megfelelően a feladatomat. Kapcsolatfelvétel, előzetes áttekintés, a portfólió elemzése... Minden a helyén volt a portfólióban, csak valahogy olyan furcsa volt az egész. Kicsi iskola, csak az alsó tagozat működik, a tanulói létszám 10 és 20 fő között mozog már hosszú évek óta. Összevont osztályok, iskolabusz, 3 (!?) tanterem...
Miért? Miért nem megy tovább az iskolabusz 3-4 kilométerrel, ahol modern, jól felszerelt iskola várná a gyerekeket? Nem kellene fenntartani egy külön épületet, a pedagógusok sokkal jobb körülmények között dolgozhatnának a közeli városban. Ezek a gondolatok gyakran eszembe jutottak, miközben olvastam a portfóliót.
Kíváncsian vártam a látogatás napját, mert az egyik oldalról nagyon jó dolgokat fedeztem fel, ugyanakkor másról (pl. értékelés) szinte semmit. Hideg tél végi napon érkeztünk, jég és kevés hó borította a települést. Mivel nem tudtuk, merre van az iskola, követni akartunk egy iskolatáskás kisfiút. Amikor az árokba vette az irányt, úgy gondoltuk, inkább mégsem követjük tovább, hanem megkeressük az iskolát. Korábban érkeztünk egy kevéssel a vártnál, némi riadalmat keltve, de a zord időjárás és a nagy távolság miatt biztonsági időt is hagytunk magunknak. A tanító bácsi szabadkozott a hideg miatt, azzal próbált vigasztalni bennünket, hogy az előző nap mindenki kabátban ült az iskolában. A fűtés működik, de a nyílászárókat még a 60-as években rakták be, azóta csak átfestik. (Miért? Miért nem mennek tovább néhány kilométerrel? – Kérdeztem, volna szívem szerint.) Régi padok, rosszul záródó ajtók, gyermekkoromból ismerős szekrények és könyvek. Némi nosztalgiával fedeztem fel a szemléltetőeszközök között azt a kartonórát (tudjátok, azt a parafadugós fajtát! J), amelynek a testvérén én is megtanultam, hogyan is kell mérni az akkor még mérhetetlenül soknak tűnő időt. Viszont a három terem egyikében interaktív tábla, számítógépek, fénymásoló, szkenner, a modern idők digitális eszközei voltak. És a gyerekek... Az apróságok rajokban követtek bennünket. Tudták, hogy vendégek érkeznek, kíváncsian jártak a nyomunkban, zenget a folyosó a köszönésüktől. Három perc alatt be tudtuk volna járni az iskolát, de tovább tartott, mert láttuk, hogy izgultak a gyerekek, ezért váltottunk pár szót velük. Erős volt a gyanúm, hogy néhányan az ünneplő, vagy legalábbis a legszebb ruhájában feszítettek és feszengtek.
Elmeséltük a feszültség oldására az árokban kalandozó kisfiút, akire a leírás alapján azonnal ráismert a tanító bácsi. Hiszen jól ismeri mindegyiket már óvodás koruktól. (Jelzem: az óvoda az iskola épületében egy terem.)
Megkaptuk az óraterveket. Hosszan forgattam, mert két osztály két tanítási óráját tartalmazta, vagyis négy óratervet néztem át. A két évfolyam összesen öt tanulót számlált. Negyedikbe csak lányok, harmadikba csak fiúk járnak. Az én elképzelésem szerint az összevont osztályban, amíg az egyik osztály a pedagógussal dolgozik, addig a másik osztály önálló feladatot kap, aztán cserélnek. Az óravázlatban ezt nem találtam. Viszont olyan változatos munkaformákat és eszközöket láttam leírva, hogy nagyon vártam, milyen is lesz ez a gyakorlatban?
A gyerekek dolgoztak párban, önállóan, csoportban. A csoportok időnként évfolyamonként (3 + 2 fő), időnként vegyesen alakultak. A harmadikos a negyedikessel dolgozott együtt, pontosan tudták, ki milyen feladatot tud elvégezni. Mivel páratlanul voltak, tanító bácsi is bekapcsolódott a munkába és együtt számolt a tanulópárjával. A feladatokat interaktív táblán ellenőrizék, vagy éppen ott oldották meg gyakorlottan, magabiztosan. Időnként a lélegzetemet is visszatartottam, nehogy elveszítsek valamilyen fontos momentumot. Mert ebben az osztályban minden perc fontos volt.
Közben motoszkált a fejemben, amit már a csoportprofilból is tudtam, és az óra előtti megbeszélés is megerősített. Ezek a gyerekek olyan helyekről, olyan körülmények közül érkeznek, amit mi elképzelni sem tudunk. Börtönben ülő édesanya, munkanélküli édesapa, szegénység, motiválatlan családi háttér. A szép ruhák, tolltartó, iskolatáska nagy része jótékonysági adományokból származik. Egy idős, külföldön élő hazánkfia támogatja az iskolát már évek óta. Ha valami elromlik, a tanító bácsi javítja meg. Ha beteg a gyerek, akkor hazaviszi, ha hiányzik valami, megszerzi neki. Míg önállóan dolgoznak a gyerekek, a delegált a fülembe súgja, hogy az egyik kisfiú gyakorlatilag a kutyák közt nőtt fel. Mikor az utcán meglátta őt, ugyanúgy morogva rázta a kerítést, mint négylábú pajtásai. Ez a kisfiú most hangosan számol. Fejben szoroz egyjegyű számmal, pontosan tudja a művelet sorrendjét és nem hibázik a szorzótáblában. Mosolyog, szépen beszél, pontosan fejezi ki magát. Ahogy a többiek is. A nagyok nap mint nap ismételnek, mikor a kicsik új ismeretet tanulnak, a harmadikosok mindig kapnak plusz információkat, amikor a negyedikesek tananyagát hallják.
A szünetben körbevesznek a gyerekek, megkérdezik a nevemet, honnan jöttem, és amikor azt mondom, hogy majdnem 100 km-re van az otthonom, azt hiszik, már külföldön élek. Egy kisfiú megkérdezi, hogy rajzolhat-e nekem. Lelkes igenemet hallva elrohan és pár perc múlva már hozza is a művet. Kérésemre dedikálja is. Miért írom le ezeket? Miért nem az órai eseményekről beszélek többet? Mert ezek a percek nagyon sokat elmondanak a két pedagógus munkájáról. A zaklatott körülmények közül érkezők itt nyugalomra, hozzáértésre és szeretetre találnak. A pedagógusok szakmai profizmusa és elhivatottsága eredményeképpen a gyerekek nyitottak, érdeklődők, kedvesek. Ebben nagyon sok munka és törődés van a pedagógusok részéről.
A következő órán újabb megerősítést kapok a fent leírtakból. Már nem kérdeztem magamban, hogy miért nem racionálisabban oldják meg az oktatást? Egy 25-26 fős osztályban ennek az időnek töredéke jutna ezekre a gyerekekre. Pedig nekik nagyon sok időre és figyelemre van szükségük.
Közben választ kapok más kérdésekre is. Itt nem ellenőrzik a házi feladatot, hiszen előző nap együtt oldották meg a napköziben. Miért kérdezné meg a pedagógus, amit már tud? Minden gyerek személyre szabott értékelést kap, hiszen nem is lehet másképp értékelni őket. Van rá idő és van hozzáértés. Itt nem mondhatja a pedagógus, hogy ÉN, hiszen minden nap együtt dolgozik a tanító párjával. Csak együtt tudnak haladni, mindent megbeszélnek, egyeztetnek, közösen gondolkodnak a fejlesztési lehetőségekről a gyermekek előrehaladásáról, örömeikről, nehézségeikről. Hol lehet ennél szorosabb szakmai együttműködés? Farsangon természetesen mindenki fellép. A tanító néni és bácsi is. Nemcsak jelmezbe bújnak, hanem együtt szerepelnek a gyerekekkel. Folytassam még? Hosszan tudnám.
A portfólióvédésen megtudom, hogy minden évben felmerül, indul-e még első osztály, megmarad-e az iskola? Tudom, hogy a pedagógusokat nem fenyegeti veszély. Két kézzel kapnának értük a közeli iskolák. Készíthetnének versenyre, gondozhatnának tehetségeseket, esetleg lehetnének betegek (Most nem, mert akkor ki megy be órára?).
Mi lenne ezekkel a gyerekekkel?
Már nem akarok racionalizálni. Már nem szeretném, ha pár kilométerrel tovább menne az iskolabusz. Már nem érzem úgy, hogy egy jobban felszerelt iskolában több lehetősége lenne a gyerekeknek. Itt kapják meg a legnagyobb lehetőséget: az igazi személyre szabott foglalkozást, egyéni bánásmódot és az időt. Azt, amire a legnagyobb szükségük van: a személyes törődést és fejlesztést.
Ui.: A kolléganő, a tanítótárs a napokban minősül. Nem örülök annak, hogy az összerendelő program nem engem küldött oda. Irigylem a bizottságot.