Mesterpedagógusi esetleírások 12.
Kedves Kolléga!
Formabontó írást jelentetett meg a 11. rész, mert részben megfelelt a sorozatcímnek, részben pedig nem. Mesterpedagógus esetleírása volt, de valójában nem esetet írt le. Biztos voltam benne, hogy többször el fogják olvasni kollégáim a nem esetként fontos esetleírást.
A fenti mondatokkal – csak nem múlt időben – indítottam az előző eset beharangozóját. Igazam lett, de a sikeresség és keresettség szintjén nagyon meglepődtem. Volt olyan hétköznap kora reggel, amikor több mint 1600 kolléga egyszerre tekintette meg honlapunkat, olvasta az esetleírást, és még mindig töltött le a tavalyi Szabadegyetemen használt prezentációt. Az ilyen pillanatok, órák és – valljuk meg: napok – adják vissza számomra és kollégáim számára a folyamatosan szükséges hitet, mellyel végezzük ezt a munkát.
Újabb esetleírásunk – a végén olvasható szakmai vallomás mellett – valójában egy helyszínen átélt két esetet mutat be röviden. Látni fogja Kedves Kolléga, hogy ezeket nem is szükséges a leírásban túlbonyolítani, hiszen mindkettő alkalom eléggé váratlan és nagy kihívást jelentett. Nem állítom, hogy egyedi jelenséggel lenne dolgunk, hiszen ismerőseinkkel beszélgetve számtalan hasonló példáról lehet hallani. Szomorú, sőt visszataszító ez a jelenség, de az igazi mesterpedagógusnak ezt is tudnia kell kezelni. Ami az eljárást tekintve sajnálatos az az, hogy a mesterpedagógus ezekben a szituációkban egyedül van, csak magára számíthat. Mint ember, talán hagyhatná, hogy „hadd nyaljon vissza az a fagyi”, de mint szakember, mégis helyén kezel mindent.
Amennyiben Ön az olvasottakra reagálni szeretne vagy közzé kívánja tenni a saját minősítési és/vagy tanfelügyeleti eljárási tapasztalatát, változatlanul írhat nekünk az
This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címünkre.
Továbbra is várjuk közzétételre szánt levelét. A beérkezett anyagokat szükség esetén szerkesztjük, de a megjelentettek esetében a tartalom lényegén semmiképpen nem változtatunk. Amire kiemelten ügyelünk: ne legyen konkrétan beazonosítható egyetlen személy és helyszín sem. Előre köszönöm megtisztelő bizalmát, és azt, hogy részt vállal a honlap tartalmának gazdagításában.
Remélem, a következő időszakban is elgondolkodásra alkalmas írásokat jelentethetünk meg, és általuk segíthetjük az Ön szakmai épülését.
Községünk, közösségünk várja, visszavárja Önt!
Sonkád, 2018. március 28.
Üdvözlettel:
Iszák Tibor
polgármester
Tanulságos eset(ek)…
Azon gondolkodtam, hogyan is emelhetnék ki egy esetet a minősítési tapasztalataim közül, mert nekem attól több, sokkal több van.
Az első (megrázó eset) az a minősítő eljárás volt, amikor beledobtak a mélyvízbe, már az új feladatok kezdetén.
Az intézményi delegált (a megbízott vezető) minden áron meg akarta buktatni a minősítésre jelentkező kollégáját. Ennek érdekében meg is tett mindent. Sokat gondolkodtam azon, vajon mi állhat a háttérben, minek kellett ahhoz történnie, hogy a saját kollégájának egy vezető rosszat akarjon?
Talán azért, mert a minősülésre váró pedagógusnak már megvolt a közoktatási vezetői szakvizsgája, 20 éves tapasztalattal rendelkezett, és szeretett volna vezető lenni? Bizony, hamar kiderült, hogy ezek az elképzelések nem tetszettek sem a fenntartónak, sem a jelenlegi vezetőnek, aki rokoni kapcsolatban van a fenntartóval. Az intézményvezető mindössze 6 éves gyakorlattal rendelkezik, és még a szakvizsgájának a megszerzése is most van folyamatban. Ezeknek az információknak a tükrében már világossá -de nem érthetővé- vált a visszás helyzet.
A pedagógus a feszült helyzet ellenére átgondolt, jól felépített szakmai portfóliót készített, remek kezdeményezést mutatott be a csoportjában, ügyesen helyt állt a portfólióvédésen is, így a minősülése jól sikerült.
A sors fintora az, hogy az intézményi vezetői tanfelügyeletre szintén engem delegált az Oktatási Hivatal. Megfordult a fejemben az a gondolat, hogy vajon hogyan élné meg azt a helyzetet az intézményvezető, amit a saját kollégája minősítésén teremtett. Természetesen szabályosan jártam el, mindent körültekintően tanulmányoztam, s korrekt értékelést végeztem. A dokumentációkban elég sok hiányosságot tapasztaltunk, ezt rögzítettük is. Remélem, hogy az intézményi tanfelügyeletre a vezetői tanfelügyeleten feltárt hiányosságokat pótolta és javította az intézményvezető.
Számomra a leginkább megindítóak, azok az esetek, amikor egy nyugdíjhoz közel álló pedagógus vállalkozik a minősítésre, holott nekik már nem lenne kötelező. Ennek ellenére úgy érzik, pályájuk fontos állomása a minősítés, hiszen megmutathatják szakmai felkészültségüket, elkötelezettségüket, a jövő nemzedékének nevelésébe vetett hitüket, s azt a sok szép eredményt, melyet a pályájukon elértek. Büszkén, ugyanakkor meghatottan mutatják be a szakmai életútjukat a védés alkalmával, s boldogok, hogy ezt a számvetést elvégezték.
„Itt az egész életem” - idézek egy kollégától…
„Megmutatom majd az unokámnak” - fejezte be a védést egy másik pedagógus könnyekkel küszködve.
A nehézségek és a szokatlan helyzetek ellenére a legjobban azért szeretetem ezt a munkát, mert sok felkészült pedagógust ismerhetek meg.
Nagyon tartalmas, szép pályákat ismerhettem meg ezeken a kivételesen szép napokon.